Itt is lennék a kövi fejezettel :)) Jó olvasást! :)
puszi :*
UI: aki szeretne a blogommal társoldal lenni nyugodtan jelizzen és kiteszem :)) + kéne a blog linkje is :))
Miután a szememet már rendesen kisírtam elszunyókáltam 1-2- órára, de utána már sietnem is kellett, emrt Danielle megígérte, hogy elkísér bútort venni, mert azért elég bútortalan egy lakásom van. Elmentünk a bútorboltba és vettünk pár álló, asztali és falilámpát, egy éjjeliszekrényt, normális konyhabútort és étkezőasztalt székekkel, egy nappaligarnitúrát, szekrényt a nappaliba, az előszobába és a fürdőszobába és egy kis cipősszekrényt. Miután megegyeztünk az eladóval, hogy holnap szállítják a lakáshoz Danielle tanácsára elmentünk a vidámparkba. Ahogy sétáltunk körbe-körbe észrevettük Amy-t Niall-el kéz a kézben sétálni és láttuk Liam-et is, aki azzal a Sophia-val enyelgett.
-Elkap a hányinger, ahányszor csak rájuk nézek.- mondta Danielle és elkezdett a telefonjával szórakozni, hogy ne kelljen Liam-ékre figyelnie.
-Nem illenek össze annyira.-állapítottam meg, miután alaposan végigmértem őket.
-Ne érts félre, nem vagyok féltékeny. Liam boldog és én örülök neki, de nagyon undorodom ettő a csajtól. Szerintem nincs benne semmi különleges. Egyáltalán nem illenek össze, az a típusú lány, amit ez képvisel az pedig abszolút nem Liam ízlése. Kisregényt tudnék írni róla.
-Èrtelek.- bólintottam.
-Szerinted féltékeny vagyok?
-Az elmondottak alapján igen.
-Jesszus!-kapott a fejéhez.
-Nyugi Danielle! Ez teljesen normális.
Igyekeztem nyugtatni, de hajthatatlan maradt. Miután azért nagyjából fél óra múlva Danielle nem volt a szívroham közelében vettünk fagyit és nyertünk az egyik játékban plüssöket is. Danielle és nagy macit, én pedig egy nagy nyuszit. Magamba elhatároztam, hogy a nyuszit, valahogy el fogom juttatni Vicky-nek. Ehhez Eleanor lett volna a legkönnyebb megoldás, de gondoltam nem várhatom el mindig a nővéremtől, hogy nekem futkosson ide-oda, szóval majd megoldom valahogy.
-Nézz oda!-mutatott Danielle az egyik irányba.
Odanéztem és észrevettem egy hosszú, barna lányt, akit épp a kisebb testvére kergetett. Élőben, kb. a park túlsó felén, ott volt. Szinte egy karnyújtásnyira éreztem. Vissza kellett fognom magam, hogy ne rohanjak oda hozzá és öleljem át, hogy aztán soha többé ne engedjem el. Nagyon erősnek kellett lennem. Egyrészt magam miatt, másrészt pedig miatta. Aztán sikerült visszatartanom magam, mert megláttam Őt. Nem volt egyedül. A szőke hajú mellette lépkedett. Kéz a kézben sétáltak. Annyira összeillenek és ezt most már késő bevallanom akárkinek. Csak álltam és néztem. Nem csináltam semmi mást., de végtelen fájdalom futott át a testem minden egyes részén. Legszívesebben sikítani tudtam volna. Aztán történt az, amit minden áron igyekeztem elkerülni. Rám nézett. Csak nézett és én is Őt. Hirtelen eltűnt az idő. De valahogy ráeszméltem. Mit csinálok?! Teljesen hülye vagyok, az fix. Össze szedtem minden erőmet, és megtettem életem eddigi második legnehezebb döntését. Elsétáltam...
/Zayn szemszöge/
A gyerekek nagyon jól érezték magukat a vidámparkban. A kocsiban már el is aludt mindkettő, aminek személy szerint nagyon örültem, mert így nem kell könyörögni nekik, hogy feküdjenek el, és nem kellett órákon át altatni őket. Perrie David-et, én pedig Vicky-t vittem a szobájába. Óvatosan emeltem ki a kocsiból, majd ugyan ilyen óvatosan vittem fel az emeletre és tettem be az ágyába. Betakartam, majd adtam egy puszit a homlokára és kimentem a szobájából. Becsuktam az ajtót. Perrie David szobájából jött ki épp abban a pillanatban.
-Alszik még?-kérdeztem, mire bólintott.
-Fárasztó napjuk volt.-mondta.
-Aggaszt valami.
-Mi?-nézett rám kissé ijedten.
-Inkább menjünk le.
Lementünk a konyhába.
-Hallgatlak.-nézett rám.
-Tudom, hogy elviselsz minden hülyeséget, amit mondok. Tudom, hogy hülyeségnek fog hangzani az, amit most mondok, de hidd el, hogy nem képzelődtem. Láttam, amit láttam.
-Zayn, mire akarsz ezzel célozni?
-Láttam, Perrie.-nyögtem ki végül.
-Kit?
-Ne csináld úgy, mint ha nem tudnád.
-Nem csinálom. Tényleg nem tudom.
-Ma a vidámparkban láttam Bonnie-t.
Várt, amíg az információ eljut az agyáig, megemésztette és hangos nevetésbe tört ki.
-Most mit röhögsz?
-Zayn, idiótaságokat beszélsz!
-Nem! Hidd el, hogy láttam! Nem szoktam rémeket látni!
-Tudom, hogy nem szoktál képzelődni, de ezt akkor sem hiszem el.-rázta a fejét.
-Láttam Perrie!
-Zayn, ő meghalt!
-Én is tudom! Annyira még nem ment el az eszem!
-Közel jársz hozzá.
-Láttam, amit láttam! Ne nézz hülyének, légy szíves!
