Végre vége a sulinak,ezért megígérem, hogy igyekszem gyakrabban részeket hozni, mert sosem végzek a bloggal. Jóolvasást! :) :*
"Őt látom fában, a fűben
Egy eldobott kőben
Egy szívben, egy dalban
Mondd, mért kell, hogy halljam
A fában, a fűben
Egy eldobott kőben
Van, mi sosem múlik el
Őt látom fában, a fűben
Egy eldobott kőben
Egy szívben, egy dalban
Mondd, mért kell, hogy halljam
A fában, a fűben
Egy eldobott kőben
Van mi sosem múlik el"
/Zayn szemszöge/
Este nem hagyott nyugodni a tudat, hogy láttam Őt. 6 év telt el azóta, hogy meghalt és sikerült elfelejtenem, de mostanában csőstül szakadnak a vállamra a problémák. Érzem, hogy a házasságom Perrie-vel mostanában megromlott, mégis igyekszem mindent megtenni, hogy a köteléket, amit 6 éve felépítettünk egymás között megtartsam és még 50 évig egyben is maradjon. Érzem, hogy Vicky a 6 éves fejével elgondolkodik azon, vajon miért nincs vele az anyukája. Ráadásul a távolság köze és Perrie között szinte már szakadékká nőtte ki magát. Érzem, hogy Vicky annyira sem kedveli David-et, mint Perrie-t, hiába a testvére. Valamit csinálnom kell a lányommal és ehhez az egyetlen megoldás Eleanor. Hiába a keresztanyja, észrevettem, hogy szinte anyjaként tiszteli és amennyire távolodik el tőlünk, annyira kerül közel Eleanorhoz. Ő az egyetlen, aki mindig is tudott rá hatni már egészen kicsi kora óta. Érzem, hogy most is tud segíteni, de ez a második dolog, ami miatt elmegyek hozzá. Az első az, hogy Róla kérdezzek, és tudom, hogy segíteni fog.
Amikor megérkeztem Eleanor lakásához kopogtam. Amikor kinyitotta meleg mosoly ült az arcán.
-Zayn! Milyen kellemes meglepetés.-üdvözölt, majd megöleltük egymást.
-Szia El!-köszöntem.
-Mi szél hozott?-tudakolta.
-Valamit szeretnék kérdezni tőled, és erre a kérdésre csak te tudod a választ.
Nem szólt egy szót sem, csak bólintott és beengedett.
Bementünk a nappaliba, majd leültünk a kanapéra.
-Hallgatlak.-sóhajtott.
-Nem kerülgetem, mint macska a forró kását, szóval kibököm.-bólintott.-Tegnap a vidámparkba láttam Bonnie-t.
-Bonnie-t? Az lehetetlen!-hitetlenkedett.
-Tudom, hogy Őt láttam Eleanor! Tisztán és világosan! Ugyanaz a barna, vállra simuló haj. Ugyanaz a kék szem. Ugyanaz a tekintet. Ezer körül és felismerem az a tekintetet. Az elején azt hittem rémet látok, de aztán tényleg Őt láttam.
-Zayn, nem láthattad Bonnie-t. Ő meghalt.-mondta totál nyugodtan, mintha meg se lepte volna az, amit mondtam.
-Ne játszd itt neked az álszentet Eleanor Jane Calder!-álltam fel.-Te tudod, hogy Ő volt az erre direkt játszd itt nekem az értetlent! Másokat átverhetsz, de engem nem!
-Jól van!-állt fel.-Igazad van! Tényleg Őt láttad! Most nem képzelődsz Zayn! DE légyszíves többet ne kérdezz, mert már így is elég sokat mondtam! Igen, életben van. De nem mondhatok többet.
-Életben van? Mióta? És én ezt miért csak most tudom meg?
-Mondtam, hogy nem mondhatom meg! Így is elég sokat tudsz.
-Meg fogom keresni!-indultam kifelé, de El utánam futott és megfogta a karomat.
-Zayn kérlek! Hagyd őt! Új életet akar kezdeni.
-Új életet? Kivel?
-Egyedül!
-Hiszen itt van a családja! Vicky a csládja! Én vagyok a családja! MI vagyunk a családja!
-Zayn te házas ember vagy. 6 év alatt felépítetted a saját kis életedet, amiben neki már nincs helye.
-Mindig lesz helye!-olyan magabiztossággal mondtam, hogy éreztem, ha megtalálom minden vissza fog zökkenni a normális kerékvágásba.
A tekintetem körbepásztázta az előszobát és észrevettem egy címet, egy aprócska darab papíron:
London
Bourbon Street 23
4. emelet, 45. ajtó
Nem szóltam El-nek, csak gyorsan megjegyeztem a címet.
-Ígérd meg nekem, hogy békén hagyod!-mondta.
-Megígérem!-mondtam, habár szerintem ő is tudta, hogy ez nem így lesz.
Elköszöntem El-től, majd lementem a kocsimhoz. Rátettem a kezem a kormányra, de nem indítottam be az autót, hanem ráfektettem a fejemet és sóhajtottam. Feleszméltem és rádöbbentem, hogy el kel mennem arra a címre, bármi is történik és bárki is lesz ott. Beindítottam a kocsit, majd elmentem a Bourbon Street 23-hoz. Bementem a házba és felsétáltam a negyedik emeletre. Megkerestem a 45.-ös számú ajtót, amjd észrevettem mi van írva a névtáblára:
Bonnie Rose Calder
Ezek szerint itt lakik. A gyomromgörcsbe rándult és éreztem, hogy itt az idő, hogy elmenjek, amíg még nincs túl késő. De ezen a beszélgetésen túl kell esnünk. Vettem egy irtó mély lélegzetet, majd megnyomtam a csengőt. Azonnal hallottam bentről a lépteket, ahogy az ajtó felé közelednek, majd a kilincs lenyomódik és kinyílik az ajtó. Ő állt az ajtó túloldalán. Ugyanaz a kék szem, amit úgy szerettem. Az arc, amit annyiszor megcsókoltam. És ugyanaz a tekintet, ami minden egyes alkalommal rabul ejtette a szívemet. Tágra nyílt szemekkel bámult rám.
-Mit keresel itt?
