.jpg)
/Bonnie szemszöge/
Nem gondolom, hogy sok ideig nyelt volna el a sötétség, mivel mondhatni hamar felébredtem. Egy hordágyon feküdtem. Amikor észrevették, hogy már fent vagyok, egy mentős közelebb jött hozzám.
-Jól érzi magát, hölgyem?
-Mondjuk. Csak fáj a fejem. Mi történt?
-Karambolozott. Az egyik autó átjött a piroson és a kocsija oldalában kötött ki. De ahogy látom, csak egy apró agyrázkódást szenvedett, de azért bevisszük a kórházba.
-Nem lehetne, hogy inkább, hogy holnap bemegyek a kórházba és inkább akkor vizsgálnak ki?
-Sajnálom, de ez lehetetlen.
A válaszomat meg sem várva a mentőautóban kötöttem ki, ami szirénázva tartott a kórház felé.
-Muszáj szirénázni?Nem haldoklom. Vagy lehet, de ezek szerint csak én nem tudok róla.
-Így hamarabb beérünk, és a vizsgálat után is hamarabb hazamehet.-magyarázta a mentősfaszikám, majd újra visszamélyedt a papírjaiba.
A kórházban elvégezték rajtam az összes lehetséges vizsgálatot, szerint még agyröntgen is volt. Egy kórházi ágyon fekve vártam az eredményeket, és egy társaságot, ugyanis rohadtul unatkoztam. Felhívtam Eleanor-t, aki azonnal mondta, hogy siet, de szerintem másfél óra alatt már hatszor ideérhetett volna. A párnával fujthattam volna meg magam, azt se vették volna észre. Becsuktam a szemem és vártam.
-Hiányoztam?-hallottam egy irtó ismerős hangot.
Tudtam, hogy kihez tartozik. A szemem csukva volt, ezért inkább a fejem alatt lévő párnát nyomtam a képembe.
-Menj el!-mondtam bele a párnába.
-Nem, mert szükséged van rám.
Leemeltem a párnát a fejemről, majd felültem és ránéztem.
-Te most komolyan azt hiszed, hogy rád van szükségem? Menj haza a feleségedhez, és nagyon szépen megkérlek, hogy hagyj engem békén végre!
-Miért annyira megszabadulni tőlem?-kérdezte, majd leült az ágy melletti székre.
-Mert mi nem illünk össze. Soha nem is illettünk össze. Hagyj engem békén, nagyon szépen megkérlek.
-Miért nem illünk mi össze? És akkor mi van Vicky-vel?
-Vicky egy futókaland. Semmi köze kettőnkhöz.
-Pont, hogy Ő köt össze kettőnket, nem veszed észre?
-Te nem veszed észre, hogy én nem akarok tőled semmit! Beszélgetnünk sem kéne!
-Bejöttem a kórházba csak azért, hogy tudjam jól vagy-e. Valamire értékelhetnéd.
-Nem kértem, hogy gyere be. Azt sem tudom, honnan tudtam, hogy itt találsz. Normális esetben örülnék, hogy most itt vagy, de te voltál az utolsó ember, akire számítottam.
-Mi az, hogy normális esetben örülnél nekem? Ez nem normális eset?
-Zayn, mi nem vagyunk normálisak. Nem is voltunk, nem is vagyunk, és sajnos soha nem is leszünk azok. Miért nem érted meg?
-Azért, mert én még mindig szeretlek.
-Erre mit mondjak? Mondjam, hogy én is téged? Mondanám, de ez amúgy is tisztességtelen lenne a részemről. Neked családod van. Gyönyörű feleséged és két fantasztikus gyereked, akik téged várnak haza. Értékeld azt, amid van és ne bennem keress boldogságot, mert én nem adhatom meg neked. nagyon sajnálom!
-De én...
-Semmi, de én. Nekünk nem szabad együtt lennünk. Most pedig nagyon-nagyon szépen megkérlek, hogy menj el.
-Akkor ég veled!-azzal sóhajtott egyet és felállt a székről.-Azért örülök, hogy nem esett komolyabb bajod.
Ezzel a kijelentéssel elment. Belül ugyan fájt, de örülök, hogy végleg kisétált az életemből.
